Abbahagyom a dohányzást és éjszaka kóborolok, SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG
Tartalom
Kitörés
A madridi repülőtér előcsarnokában még hallok magyar szót, egy kövér, kisbajuszos, művezető külsejű férfi mondja valakinek: — Bognár elvtárs, most nem megyek ki a kocsihoz, mert át kell ugranom Barcelonába, de este a fogadásra visszaérek. Kibámulok a kerek ablakon, figyelem a rakodók munkáját, nem sietnek. Több mint egyórás késéssel indul majd az öreg Douglas, de teljesen mindegy; az út Kubáig tizenegy óra, hadd legyen belőle tizenkettő!
Túrabeszámolók
A gép félig üres, így legalább nem kell a lábamhoz tennem a sporttáskámat, felrakom a szomszéd ülésre. Kapható cigaretta, whisky, I. Károly konyak, Nina Ricci parfüm. Ajánlják továbbá speciális ajándékként a spanyol tisztaselyem kendőt és valódi gyöngysorokat kétféle szemnagyságban, egy nyaklánc dollár, nincs nagy tolongás érte.
A falon kigyullad a felirat; be kell fejezni a dohányzást és be kell csatolni a biztonsági öveket. Megszoktam, hogy ilyenkor cukorkákat osztanak — valamiért jó, ha a felszállásnál nem szárad ki az utas szája —, itt csak udvarias bólintást kapunk.
A gép rázkódva és nyögve eléri a repülési magasságot, kikapcsolom az övet, és körülnézek. A fedélzeten olaszok, franciák utaznak, egy jórészt öregekből álló osztrák turistacsoport és négy vagy öt magyar delegáció. Mi, S-sel, az Írószövetséget képviseljük — mindkettőnk életében ez az első nagy buli —, aztán orvosok, könyvtárosok, restaurátorok. A négy orvos a legstílusosabb, legoldottabban viselkedő csoport, tapasztalt, külföldön már gyakran járt tagokból áll. A Abbahagyom a dohányzást és éjszaka kóborolok véglet egy restaurátor kislány, egyszer lépte át Budapest határát, akkor is csak Balassagyarmatig jutott, valamilyen palóc hímzésmintákat gyűjtött.
Félek a hosszú út unalmától, sporttáskám oldalzsebéből sakkot és egy pakli magyar kártyát veszek ki — végigjárom a honfitársakat és partnert keresek —, mindenütt udvarias mosoly és fejrázás.
Később egy követségi tisztviselő felvilágosít, hogy egy-egy külképviselet vagy kolónia szellemi nívóját azon szokták lemérni, hogy milyen kevesen ultiznak, az ultit közvetlenül a részegeskedés mögé rangsorolják. Jobb emberek tarokkoznak.
- Hogyan lehet meghatározni a dohányzás iránti vágyát
- SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG
Előkeresem a Thibault családot — hosszú útra mindig családregényt kell vinni és realistát, legrosszabb esetben Tacitust —, közben ujjaim a táskámban egy papírzacskót tapintanak ki, még Madridban, a repülőtéren kért meg egy követségi alkalmazott: vigyek át a barátjának Havannába egy vietnami fürdőpapucsot.
Kétórányi repülés után leereszkedünk a kis portugál szigeten — Santamarián —, a gép feltankol, mintha újabb mély lélegzetet venne, mielőtt nekivág az Óceánnak.
Ismét felszállunk, látom magam alatt a felhőket, réseikben azt az egyforma, gyűrött zöld vizet.
Az órát még nem állítottam át, késő délutánt mutat, de fölöttünk még nem sötétedik, Nyugatnak tartunk, hat órát nyertünk. A repülő utasai ideális hadifoglyok volnának, étkezéstől étkezésig élnek, az egyhangúságban még a WC-re menés is jelentős eseménynek számít. A fülke elegáns: önműködő rejtett világítás, porcelán csapok, a falra függesztett pipereszekrényben különféle borotvakrémek, egy nyitott üvegben levendulakölni.
Rövid gondolkodás után zsebrevágok egy bontatlan kis toalettszappant, később Abbahagyom a dohányzást és éjszaka kóborolok kiderül, hogy ez életem legelőrelátóbb számításai közé tartozott.
Végigtolják a széksorok között a nagy alumínium konténert és kiosztják a vacsorát, a sült csirke nyersnek tűnik, de az is lehet, hogy már nincs erőm enni. Harminc peseta egy kétdecis vörösbor, összekotorászom a zakóm zsebéből.
Velencében kezdődött, a sikátorokkal. Már mikor a motoscafon az állomásról befelé hajóztak, és elhagyták a Canale Grandét a rövidebb út kedvéért, Mihálynak feltűntek jobbra és balra a sikátorok. De ekkor még nem sokat törődött velük, mert eleinte teljesen lefoglalta Velence velencesége: a víz a házak között, a gondolák, a lagúna és a város téglavörös-rózsaszín derűje.
Valahol, több ezer kilométerre innen, Európában, már elmúlt éjfél. Mégegyszer kinézek az ablakon, már teljes a sötétség, csak a gép farkáról villog valamilyen jelzőberendezés, elfordítom magamról a hűvös levegőt fúvó csapot, lassan átmelegszik a fejem, és elalszom.
Mikor felébredek, a stewardok már levették a tálalásnál viselt köpenyüket, kék-arany sújtásokkal díszített egyenruhát öltöttek. Egyikük nagy tálcán viszi hátra a levendulakölnit, és a mosdó faliszekrényébe kirakott többi kozmetikai szert, ami megmaradt, biztos helyre rakja.
Az órám fél ötöt mutat, ezek szerint Kubában még csak este féltizenegy van. Az agyam összeragadt a rossz alvástól, akár a főtt tészta, hogy felrázzam magam, undorodva megiszom az üveg alján maradt langyos vörösbort. A gép alig érezhető döccenéssel lerakja kerekeit a kifutópálya betonjára, néhány utas udvariasan megtapsolja a pilótát.
Túrabeszámolók | TTT
Összeszedem zakómat, bőrkabátomat, sporttáskámat, kilépek a széksorok közé, hallani, ahogy a géphez odatolják a lépcsőt, de minket egyelőre nem engednek le. Hátul, az első osztályon, francia kormányküldöttség jött velünk, előbb ők szállnak ki.
DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁS könnyen?! - Teljes #könyvösszefoglaló
Álldogálunk, van időm gondolkodni valami bókon, mellyel a vendéglátók köszöntését fogadom majd — megjegyzendő, hogy ezek a bókok nem szoktak túlságosan jól sikerülni. Hét-nyolc évvel ezelőtt, amikor leszálltam Novoszibirszkben, a Daedalontól még szédülve mondtam a helyi írószövetség képviselőjének, egy alezredesből átképzett meseírónak: — Nagyon örülök, hogy életemben először Ázsiában lehetek.
Az alezredesből átképzett meseíró összevonta a szemöldökét: — Hol van Ön? Vajon a kubaiak örülnének-e, hogy én most vagyok először — Amerikában? Az összetorlódott tömeg eleje hirtelen meglódul, szinte futva megyünk le a fémlépcsőn.
A harmadik majom
Az első benyomás: párás meleg van, a betonról felcsapó gőz felkúszik a nadrágom szárába, még a térdem is megizzad. Maga a repülőtér jelentéktelen, később kiderül, hogy a Forradalom előtt csak turistagépek szálltak le itt, a régi nagy repülőtér most katonai célokat szolgál.
A fogadócsarnokban is sorba kell állni, ez a helyiség is szokatlanul kicsi, a három hős: Fidel Castro, Che Guevara és Camillo Cienfuegos képe szinte az egész szemközti falat betölti. A sor egy szemüveges, fehérköpenyes férfi előtt halad el, feltehetőleg orvos, az utasok egymás után veszik elő a nemzetközi egészségügyi igazolvány barna kartonlapját és felmutatják, csak úgy mehetnek tovább.
Lassan érik bennem a szomorú bizonyosság: tévedtek az írószövetségben, mikor azt mondták, hogy nem kell védőoltás a Kubába utazóknak. És már ott is vagyunk az orvos előtt, sietve magyarázom, hogy nekünk nem kell oltást kapnunk, mert hazánk éghajlati viszonyai, domborzata, továbbá folyóvizei kizárják a járványnak még a lehetőségét is.
Az orvos figyelmesen végighallgat, aztán bólint: — Please, sit down! Idegesen álldogálok a fal mellett, egy öreg osztrák turista műfogsorát villogtatva megveregeti a vállamat: — Magyar. Nem félek az injekciótól, de tudom, hogy négy-öt napra elveszi az ember erejét, nem kezdhetem el a munkát, márpedig ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak.
Minden gondolkodás nélkül besorolok az osztrák turistacsoportba, el vagyok szánva, ha megszólítanak, németül válaszolok, ezen még az sem változtathat, hogy nem tudok németül.
Igyekszem minél távolabb sodródni az orvostól, átkerülök az U-alakban kanyargó tömeg túlsó sodrába. Szemüveges, középkorú hivatalnok érkezik és megkérdezi: — Nincs véletlenül önök között újságíró? A kérdést olyan hangon teszi fel, hogy maga Egon Erwin Kisch sem jelentkezne rá. Valami azt súgja, hogy Kubában nem rajonganak az újságírókért.
A határőr — spanyolon kívül — semmiféle nyelven sem beszél, kérdéseire találomra mutogatok neki ujjaimmal, először huszonkettőt, hogy ennyi napra jöttünk, aztán negyvenet, hogy ennyi éves vagyok. Úgy látszik, ezzel beéri, beüti a pecsétet az útlevélbe és int a csapóajtó felé. Sietve meglódulok, de még mindig nem tudom elhinni, hogy megúsztam az oltást.
Az ajtón túl öten várnak ránk, két magyar: R. A másik Abbahagyom a dohányzást és éjszaka kóborolok, B.
Az Abbahagyom a dohányzást és éjszaka kóborolok kubai elkéri minden igazolványunkat: útlevelet, repülőjegyet, csomagszelvényt, a papírjainkat csak három hét múlva láttuk viszont, egy órával az elutazás előtt. Megkönnyebbülten adtam oda a paksamétát, most már nyugodtan állíthatom, hogy az oltási bizonyítványt is odaadtam a kubai kísérőnek, tessék csak jobban megnézni, ott kell annak lenni.